A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

HAGYMALEVES CIPÓBAN

Hozzávalók: 1 szép póréhagyma, 4-5 fej vöröshagyma, 20 dkg vaj, kis oliva olaj, 2 leveskocka, kevés liszt, só, bors, reszelt sajt, és persze annyi cipó, ahány a vendég. (Az itt leírt mennyiségek kb. 4-5 vendégre elegendőek.)

A póréhagymát hosszában negyedbe vágom, majd vékonyan felkarikázom. A vöröshagymákat megpucolom, és aprító gépben apró kockákra aprítom (lehet késsel is szeletelni, de akkor szomorúbb a történet...).

A vajat magas falú teflon serpenyőben megolvasztom, és a hagymadarabokat lassú tűzön dinsztelem. Ha a vaj nem elég, teszek hozzá oliva olajat is. Ha már jó üvegesek a hagymák, lisztet szitálok rá (kb. 3 evőkanál), és kicsit pirítom, mint egy rántást.

A két leveskockát feloldom kb. 6-8 dl vízben. Egy nagy fazékba átteszem a lisztes hagymát, és lassan kezdem felhigítani a lével. Fontos, hogy folyamatosan kevergetem, vagyis figyelek rá, ne legyen csomós. A levest borssal, sóval ízesítem, és forrástól számított kb. 15-20 percig még főzöm.

A cipók tetejét levágom, az alsó rész belsejét kiszedem, a felső "kalapot" nem bántom. Forró sütőben kb. 5 percig sütöm/szárítom a cipókat. A levest közvetlen tálalás előtt merem a cipókba, tetejére reszelt sajtot szórok, ami beleolvad.

Ez a leves nem egy bonyolult és drága étel, viszont a cipó miatt igen impozáns és laktató is egyben. Nyugodt szívvel hívhatunk rá vendégeket. Isteni az olvadt sajtos levest kanalazni, eszegetni hozzá a cipó kalapját, és végül kikaparászni a cipó ázott belsejét :-)

GYORS PARADICSOMLEVES

Ez az egyik általam ismert legegyszerűbben elkészíthető étel, és igazán finom meleg, nyári napokon, amikor az ember a nagy melegben nem kíván annyira enni, de mégscsak kell valami kis főtt étel a gyomorba.

Hozzávalók: fél liter paradicsomlé (igen, jól gondolod, a bolti, amit italnak árulnak), fokhagymasó, bors, friss bazsalikom, sajt, 2-3 leveseskanál lisztés olaj a rántáshoz.

Lisztből, olajból rántást készítek. A rántást felöntöm a paradicsomlével, és még kevergetés közben adom hozzá tetszés szerinti mennyiségben a fokhagymát, borsot (ha nem olyan édes a paradicsomlé akkor egy kis cukrot), és beleszelem ollóval a friss bazsalikomot.

Tálaláskor apró sajtkockákkal szórom meg.

BORSÓLEVES



Hozzávalók két személyre: fél kg zsenge cukorborsó, két nagyobb sárgarépa, 2 zellerszár, 1 vöröshagyma, olaj, vegeta, 8 tojásos csillagtészta.

A zöldégeket megtisztítom. A borsót megpirgálom, a répákat vastagabb karikákra szelem, majd a karikákat 4 cikkre aprítom. A zellerszárakat apróra szeletelem, hagymát megpucolom, egészben hagyom.

Az így megtisztított zöldségeket egy fazékban 3-4 evőkanál olajjal picit pirítom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy a víz ellepje. Vegetával ízesítem. Első forralás után takarékon főzöm kész állapotúra. Amikor már megpuhultak a zöldségek, egy marék csillagtésztát szórok a levesbe, és puhára főzöm.

SÜTŐTÖKLEVES

Hozzávalók:
1 sütőtök
1 erőleveskocka
vaj
főtt-füstölt tarja
pár szelet kenyér

A tököt félbe vágjuk, kimagozzuk, forró sütőben megsütjük. Ha megsült, kanállal kikanalazzuk a héjából, és mixerrel pépesre mixeljük. A leveskockából levest főzük, és annyi levet adunk az összepépelt tökhöz, amennyi szükséges a jó krémes állag eléréséhez. A leves krémességét azzal fokozhatjuk, hogy egy kis vajat olvasztunk bele.

A füstölt tarját apró kockákra szeleteljük, és egy serpenyőben megpirítjuk. A kenyérszeletekkel is hasonlóan járunk el. A levest tálaláskor megszórjuk a pirított kenyér, illetve tarja kockákkal.