RÓMAI ROZMARINGOS KRUMPLI

Rómában töltöttem 4 napot. Sok étteremben jártunk, de mind közül a legjobb a Via di Monte Giordano-n az Antica Taverna volt. Ide kétszer is betértünk, másodszor már spumante-val (enyhén pezsgő bor) fogadtak minket, mint visszatérő vendégeket. Az árak teljesen elfogadhatóak, a hangulat családias, szóval igazi kis sikátori étterem kockás abroszokkal, ahova a helyiek térnek be egy jót enni. Innen próbálok pár receptet csempészni, emlékezetből rekonstruálni :-)

A köretként tálalt rozmaringos krumpli annyira jó volt, hogy hazatérvén igazán nemes végzetet jelentett a rozmaring bokrom zsenge ágai számára...

Hozzávalók:
krumpli
pár szál rozmaring
1 római agyagtál, vagy jénai üvegedény
só, bors.

Az elkészítés nagyon egyszerű. Az edényt kivajazzuk, majd a meghámozott, apróra vágott krumplit rátegesen beletesszük. Azért írom, hogy rétegesen, mert közben locsolgatjuk olivaolajjal, meg-meg szórjuk sóval, frissen őrölt borssal, és rozmaring levelekkel. Sütőben fedővel, majd később a fedőt levéve légkeveréssel sütjük. Vigyázat, isteni az illata!

(Mivel nincs mikróm, hagyományos módszerekkel melegítem az ételeket. Így jöttem rá, ha a fent leírt módon elkészített krumplit teflon serpenyőben kicsit megsütjük, még finomabb! Ajánlom. :-) vagy...lehet tovább fejleszteni: kispipit is beleteni a római tálba a krumpliágyra...Kérem! Innen kezdve határtalanok a lehetőségek...! :-)

ALMÁS-MÜZLIS MUFFIN

10 dkg vaj vagy margarin
8 dkg méz
2 tojás
12 dkg liszt
1 púpos teáskanál sütőpor
15 dkg cukormentes müzlikeverék
3 közepes méretű savanykás alma
1 teáskanál citromlé
0,5 dl erős gyümölcstea
muffinsütő, kb. 20 db muffinpapír

A sütőt 200 C fokra előmelegítjük.
Vajat habosra keverjük a mézzel, és belekeverjük a tojásokat. A lisztet egy tálban elkeverjük a sütőporral és a müzlivel, majd a vajas masszához adjuk. Az almákat lereszeljük, citromlével, teával megfelelőre hÍgítva a masszához adjuk. (Nagyon lédús almánál nincs szükség a teás hÍgításra! A tésztának folyékonynak kell lennie!)
A tésztát a megvajazott, majd papírformákkal kibélelt sütőlapba öntjük, és 180 fokon, légkeveréssel aranybarnára sütjük.

SÜTŐTÖKLEVES

Hozzávalók:
1 sütőtök
1 erőleveskocka
vaj
főtt-füstölt tarja
pár szelet kenyér

A tököt félbe vágjuk, kimagozzuk, forró sütőben megsütjük. Ha megsült, kanállal kikanalazzuk a héjából, és mixerrel pépesre mixeljük. A leveskockából levest főzük, és annyi levet adunk az összepépelt tökhöz, amennyi szükséges a jó krémes állag eléréséhez. A leves krémességét azzal fokozhatjuk, hogy egy kis vajat olvasztunk bele.

A füstölt tarját apró kockákra szeleteljük, és egy serpenyőben megpirítjuk. A kenyérszeletekkel is hasonlóan járunk el. A levest tálaláskor megszórjuk a pirított kenyér, illetve tarja kockákkal.

SPAGHETTI AL DENTE....


Olaszországban azt hamar megtanultam, hogy az olaszok a tésztát nem szeretik túlfőzve. Azt mondják, a tészta legyen "al dente", vagyis olyan állagú, amin van még egy kis rágni való. De meddig is kell főzni a tésztát, hogy pont al dente legyen? A válasz egyszerű.... Főzés közben időnként vegyünk ki egy-egy tésztát a forró vízből. Tépjük ketté, és nézzük meg a metszetét. Ha egy tűszúrásnyi pici fehér pötty van a közepén, akkor kell levenni a tűzről, mert kész, pont al dente ;-)

Ja, és a másik szentségtörés....NE tördeljük el a tésztát!! Egyben főzzük meg a hosszú szálakat, mert más különben nem lehet a villára tekerni! És még valami: az olaszok soha nem használnak kanalat a spagetti feltekeréséhez. Egyetlen villa, ez minden. A kanál csak a túristáknak van ;-)

Annak érdekében, hogy a tészta "tekerhetőbb" legyen, főzéskor tegyünk egy "szál" (filo) oliva olajat a vízbe. Vagyis az üvegből egy lendülettel löttyintsünk a vízbe egyet.

BOLOGNAI SZÓSZ

Hozzávalók:

1 vöröshagyma
1 fokhagymagerezd
75 g zsíros szalonna
1 sárgarépa
1,5 friss zellerszár
2 evőkanál oliva olaj
1 evőkanál cukor
400 g darálthús (disznó vagy marha)
400 g paradicsom (kondzerv hámozott szószos)
1 dl ml vörösbor (száraz)
só, bors, oregánó
1 dl tej

Hagymát, fokhagymát apróra szeljük. A répát, zellerszárat, szalonnát apróra kockázzuk. A szalonnát a forró oliva olajban kiolvasztjuk. Először hozzáadjuk a zöldségeket, majd a darált húst, és kevergetve jól átsütjük.

Hozzáöntjük a vörösbort, és kevergetve főni hagyjuk, míg a folyadék el nem főtt. Sóval, borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a tejet, és sűrüre főzzük. Az oregánót, és paradicsomot és cukrot belekeverjük a szószba és kb. 30 percig lassú tűzön főni hagyjuk.

CSIRKE SZÓJÁS-BAZSALIKOMOS PÁCBAN

Hozzávalók:

csirke, vagy pulykamell
bazsalikom
szójaszósz

bors

A húst apró kockákra (kb. dobókocka nagyságúak) szeleteljük. Egy tálba szójaszószt öntünk, beletesszük húskockákat, és jól megszórjuk szárított bazsalikom levelekkel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fél órát-órát a pácban hagyjuk, közben néha megkeverjük.

Egy teflon serpenyőbe öntjük páclevestől, és kevergetve megsütjük.
Rizzsel, kuszkusszal tálaljuk, tetejét meglocsoljuk szójaszósszal.